Az Arany Szarvas fogadó

A Pannónia ház épületében, amely a Március 15. térről néhány perces sétára található, a 18. század közepétől 1889-ig az Arany Szarvas fogadó működött. A földszinti kocsmában bort, sört és pálinkát mértek, az emeleten kaptak szállást a betérő vendégek. Az udvari szárny emeletén helyezkedett el a táncterem, ahol mulatságokat, bálokat, színielőadásokat tartottak.

Egy alkalommal Petőfi Sándor is megszállt a fogadóban, de sajnos igen rossz éjszakája volt, és amikor megtudta, hogy a fogadóban színházterem is van, álmát úgy fejtette meg, hogy „az itt agyonvert színészet szelleme” kísértette őt az éjszaka. 

Hogyan festett akkoriban az Arany Szarvas fogadó?

Milyen helyiségek kaptak helyet az épületben? Milyen berendezési tárgyak és burkolatok díszítették ekkor az Arany Szarvas szobáit? 

Borívó szobák 

A hírek szerint Petőfi fáradtan és idegesen érkezett meg az Arany Szarvasba, mert lekéste a Pestre közlekedő gőzhajót. Felrántotta a kocsma kapualjból nyíló fa ajtaját, és a kocsmáros után kiáltott. A kocsmáros gyorsan leültette a költőt, borral kínálta, mire Petőfi végre megnyugodott. Egyesek úgy tartják, hogy a költő az első pohár után már rímekben kezdett beszélni.

A kocsma berendezése a következőkből állt: falhoz erősített és a mennyezetről függesztett kocsmai asztalok, sárgára festett karos padok, és két zöld cserépkályha, amelyeket a folyosó felől kellett megrakni.

Kereskedés

A kapualjból jobbra nyíló kereskedésnek az utca felől is volt egy bejárata, az üveges ajtó mögött kávét, fűszert, gyarmatárut vagy rövidárut árultak. A kereskedésben állt egy faragott kövön álló vaskályha, amellyel a kereskedő lakóhelyiségét fűtötték. A kályha feltételezhetően valamelyik felvidéki öntödéből került Vácra.

Pince

Annak idején, amikor Petőfi megszállt a fogadóban, a kocsmából egy csapóajtón keresztül közvetlen lejárás nyílt a pincébe. Ennek a személylejárónak a középkorból megmaradt, faragott kövekkel kirakott ajtónyílása a pincében még ma is látható.

Vendégszobák

Úgy tartják, hogy Petőfi az emeleti hét szoba közül a legszélsőt kérte magának. Ugyan szóvá tette, hogy a szobájában a zöld cserépkályha, illetve az ablakrámák állapota hagy némi kívánnivalót maga után, a szobák sárgára festett ajtaját, a deszkapadlót, és a zsalugátereket megfelelőnek találta. 

Egy – a Lajtamenti Közlönyben megjelent – cikk szerint a költő éjszaka azzal verte fel a házat, hogy meggyőződése szerint valamilyen állat motoszkál a kályhában. 

Táncterem

Az Arany Szarvas fogadónak tágas táncszobája volt, melyben sárgára festett karos padok és egy nagy fekete-barna cserépkályha állt. A terem végében állt a színpad, ahol a zenekar tagjainak kis fehérre festett székei sorakoztak. A szemben lévő ajtó egy kis szobába vezetett, ez ruhatárként működött. A Kredencszobában pedig a mulatságok alkalmával az italokat és édességeket szolgálták fel.