NTAK információs oldal

NTAK szoftverek

Mi az a NTAK?

 

A turisztikai ágazat eddigi legnagyobb és legátfogóbb fejlesztése a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), amely 2019-ben kezdte meg működését. A Magyar Turisztikai Ügynökség felügyelete alatt működő digitális platform lehetővé teszi, hogy valós időben legyen látható az ország összes szálláshelyének anonim, forgalmi statisztikai adata. A szálláshelykezelő szoftvereken keresztül közvetlenül érkező adatokból elemzések készülnek a turisztikai szakma támogatásához szükséges adatvezérelt döntések kialakításához. Az NTAK-nak markáns szerepe van a turisztikai ágazatfehérítésében is, hiszen a területileg illetékes önkormányzatok és a NAV is rálát a számukra releváns adatkörökre.

A hatályos jogszabályok alapján az NTAK-ba minden hazai szálláshely-szolgáltató összes szálláshelyét regisztrálni kell. A regisztrációs kötelezettség 2021. november 1-jétől már kiterjed a vendéglátó üzletekre és a turisztikai attrakciókra is, adatszolgáltatási kötelezettségük 2023. július 1-jétől indul. Ezzel az NTAK rendelkezni fog a turisztikai szektor minden meghatározó szereplőjének teljesítményére vonatkozó adattal.
A regisztrációt és a napi adatszolgáltatást a területileg illetékes jegyző ellenőrzi.

Milyen adatok kerülnek az NTAK-ba?

Az NTAK-ba az egyes szálláshelykezelő, vendéglátó és jegyértékesítő szoftverekből kizárólag statisztikai adatok érkeznek. A rendszer semmilyen személyes adatot nem fogad be, nem rögzít, és nem tárol. A beérkező adatok alapján az egyes szolgáltatásokat igénybe vevők az NTAK-ban semmilyen módon nem beazonosíthatóak. Személyes adatok kezeléséről kizárólag az egyes szálláshelyek esetében beszélhetünk. Amennyiben egy szolgáltató olyan adatokat rögzít, amelyek a szolgáltatást igénybe vevő beazonosítására alkalmasak, abban az esetben a szolgáltató adatkezelési tájékoztatót készít, amelyet szükséges az igénybe vevővel ismertetnie és elfogadtatnia.

Ki fér hozzá az NTAK adataihoz?

A jogszabály előírásainak megfelelően az NTAK az MTÜ felügyelete alatt működik. Az MTÜ a szálláshely-szolgáltatóktól, valamint a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók üzemeltetőitől beérkező statisztikai adatok alapján kimutatásokat, összefoglalókat, elemzéseket készít a turisztikai ágazat számára. Az adatokból összeállított előrejelzések alapján arra is van mód, hogy egy területen célzott, gyors és hatékony marketingbeavatkozás történjen a stratégiában vállalt célok elérése érdekében.

Az MTÜ jogosult a szálláshely-szolgáltatók, a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók üzemeltetői által beküldött adatokat a turizmusfejlesztést segítő kutatási, fejlesztési feladataihoz felhasználni, valamint a rendelkezésére álló adatokból szakmai összefoglalókat, helyzetjelentéseket, értékeléseket, előrejelzéseket készíteni, és ezeket – az adatbeküldő azonosítására alkalmatlan formában – nyilvánosságra hozni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az egyes szálláshely-szolgáltatók, valamint a vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetőinek tevékenységéhez kapcsolódó bevételi adatokra lát rá annak érdekében, hogy a hatáskörébe tartozó ellenőrzési eljárások eredményessége tovább javuljon. Hosszabb távon cél az online pénztárgépek és az NTAK adatainak teljeskörű összevethetősége annak érdekében, hogy a turisztikai szektor bevételei teljeskörűen átláthatóak legyenek, védve ezzel a tisztességesen adózókat és elősegítve a gazdaság további fehérítését is.

Az MTÜ a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal kötött együttműködési megállapodás alapján az adatszolgáltatásra kötelezett szálláshely-szolgáltatók, vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői által az NTAK-ba beküldött adatokat továbbítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére.

A Központi Statisztikai Hivatal a statisztikai törvényben meghatározott feladatainak ellátása érdekében a szálláshely-szolgáltatók, valamint a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók üzemeltetői által az NTAK-ba beküldött statisztikai adatokhoz fér hozzá. Hosszabb távon cél a kettős adatszolgáltatás megszüntetése annak érdekében, hogy az NTAK-ba érkező adatok kiválthassák az egyéb turisztikai statisztikai adatszolgáltatást.

A területileg illetékes önkormányzatok kereskedelmi hatóságként a szolgáltatók ellenőrzése érdekében látnak rá az illetékességi körükbe tartozó szálláshelyek és vendéglátó üzletek által beküldött adatokra. Mivel az NTAK-regisztrációt és az adatszolgáltatást is a jegyző, mint kereskedelmi hatóság ellenőrzi, így az esetleges hiányosságok, a működési engedélytől eltérően regisztrált adatok, az elmaradt vagy nem rendszeres adatszolgáltatás esetén a jegyző számára a jogszabály hatékony és szigorú szankcionálási lehetőségeket biztosít.

A területileg releváns forgalmi adatokra az egyes szolgáltatók és üzemeltetők is ráláthatnak. Az MTÜ fontos feladatának tartja, hogy az adatbeküldők rendszeres riportokonban megismerhessék különböző versenytársaik eredményeit a beküldött statisztikaik adatokon révén.

Általános információk

szálláshely-szolgáltatóknak

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján, Magyarországon kizárólag olyan szálláshelyen lehet szálláshely-szolgáltatást nyújtani, amely

  • a szálláshely-szolgáltatásra irányuló szándékát a területileg illetékes kereskedelmi hatóságnak bejelentette és a kereskedelmi hatóság nyilvántartásba vette;
  • az NTAK-ba regisztrált, így rendelkezik NTAK regisztrációs számmal;
  • szálláshelykezelő szoftvert használ;
  • teljesíti napi adatszolgáltatási kötelezettségét az NTAK felé;
  • teljesíti adattovábbítási kötelezettségét a VIZA rendszer felé.

A szálláshely-szolgáltató jogszabály alapján köteles az NTAK-ba regisztrálni.

Az NTAK a szálláshely szolgáltatás rögzítését követően generálja a szálláshely-szolgáltató részére a regisztrált szálláshely nyilvántartása érdekében létrehozott egyedi azonosítót, ez az NTAK regisztrációs szám. Ezt a számot kell feltüntetnie minden online szálláshely-közvetítő portálon a szálláshely típusának megnevezésével együtt.

Az NTAK regisztrációról jelen honlap REGISZTRÁCIÓ menüpontjában talál részletes tájékoztatást.

Általános információk

a turisztikai attrakciók üzemeltetőinek

A turisztikai attrakció olyan turisztikai céllal hasznosított és működtetett természeti vagy ember alkotta vonzerő, illetve földrajzi terület, amely a látogatók számára élmény-, szabadidős, utazási szolgáltatásokkal, kínálati palettával, vagy szórakoztatási funkcióval rendelkezik. A regisztrációs kötelezettség a turisztikai attrakció üzemeltetői tevékenységet 2021. november 1. napján már ellátókra, illetve azt követően megkezdő szolgáltatókra vonatkozik.

A látogató (vendég) az a természetes személy, aki az adatszolgáltatásra kötelezett turisztikai attrakció által nyújtott szolgáltatást jeggyel, belépővel vagy bérlettel veszi igénybe, függetlenül a szolgáltatásért ellenértéket fizető személyétől.

Adatszolgáltatásra kötelezett turisztikai attrakció az a turisztikai attrakció, amelynek üzemeltetője az attrakció szolgáltatásainak igénybevételét folyamatos, időszakos, vagy alkalomszerű jelleggel, belépőköteles módon, jegyértékesítéssel vagy jegy kiállításával biztosítja.

A turisztikai attrakció üzemeltetője – tehát tulajdonosa, bérlője, fenntartója vagy kezelője − jogszabályi elrendelés alapján köteles az NTAK-ba regisztrálni.

 A regisztrációt követően a turisztikai attrakció üzemeltetője a regisztrált turisztikai attrakció nyilvántartása érdekében létrehozott, egyedi nyilvántartási számot kap. Ez az NTAK regisztrációs szám.

Az NTAK regisztrációról a REGISZTRÁCIÓ menüpontban talál részletes tájékoztatást.

 

Általános információk

vendéglátó üzlet üzemeltetőjének

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján minden, Magyarországon működő vendéglátó üzlet üzemeltetőjének – vagyis annak tulajdonosának vagy bérlőjének − regisztrálnia kell vendéglátó üzletét az NTAK-ba.

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. mellékletében meghatározott vendéglátó üzlettípusok azok, ahol a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 30. pontja szerinti vendéglátás tevékenység folytatható. Az NTAK-ba csak a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben meghatározott üzlettípus szerint lehet a vendéglátó üzletet regisztrálni.

A vendéglátó üzlet üzemeltetője – tehát tulajdonosa vagy bérlője – jogszabály alapján regisztrál az NTAK-ba.

Az NTAK regisztráció 2 lépésből áll:

  • először a központi regisztrációt kell elvégezni,
  • ezt követi az ágazati regisztráció.

A regisztrációt követően a vendéglátó üzlet üzemeltetője a regisztrált vendéglátó üzlet nyilvántartása érdekében létrehozott egyedi nyilvántartási számot kap. Ez az NTAK regisztrációs szám.

Az NTAK regisztrációról a REGISZTRÁCIÓ menüpontban talál részletes tájékoztatást.

NTAK letölthető segédletek

Az NTAK adatszolgáltatásról minden információ megtalálható az info.ntak.hu oldalon. Ha az adatszolgáltatással kapcsolatban kérdése merül fel, keresse az NTAK ügyfélszolgálatát a 06-1-550-1855-as telefonszámon a t bármely napján, 0-24 órában, vagy írjon e-mailt a turisztika@1818.hu címre, valamint forduljon bizalommal az országos hálózattal bíró Tourinform irodák munkatársaihoz segítségért, személyes tájékoztatásért.