A város, ahol tájak, népek, szárazföldi és vízi utak mind összefutnak. Szent István óta püspöki székhely, ahol az ország egyetlen diadalíve áll, s ahová az ország első vasútvonala is megérkezett. Évszázadok óta a kultúra, az ipar és a kereskedelem otthona. Ezeknek a századoknak állít emléket a Tragor Ignác Múzeum legújabb kiállítása. Köszöntőt mond: Matkovich Ilona […]
Kalandozás a tájképfotózásban, technikák és történetek egy természetszerető fotós szemével. Kapcsolódó beszélgetésekkel és tárlatvezetéssel. A kiállítás december 31-ig látogatható.
Zenés Mesejáték a Fellegjárók Társulat előadásában Egy zord, viharos napon egy árva kislány téved Andersen szegényes pincelakásába. A kis Gerdát elbűvöli a bábszínház, amelyben négy bábu árválkodik. A megelevenedett bábfigurák – az Ólomkatona, a Táncosnő, Zsófi rongybaba, és Ole manó egy különleges küldetés teljesítésére kérik fel a kislányt: ölelje meg a Hókirálynőt, hogy feloldódhasson a […]
LIPTAI CLAUDIA ÖNÁLLÓ TESTE Egy egész ország ismeri Liptai Claudiát, most pedig az est folyamán őszintén, rengeteg humorral és öniróniával beszél életéről, pályájáról, sőt, színpadra viszi a legnagyobb félelmét is… „Az volt bennem, kell lennie valaminek, amit én magam hozok létre. Amit én írok, én adom elő, teljes egészében én vállalom érte a felelősséget. Szükséges, hogy […]
Zenés vígjáték Sok év házasság után, miért ne gondolhatná úgy a feleség, hogy hirdetést ad föl? A hirdetés a következőképpen szól: Jelige: „Férjet cserélnék…..” Lejárt szavatosságú húszéves házasságomat egy fiatalabb, sportosabb, minden tekintetben kielégítő társra cserélném. Ilyenkor rögtön a legjobb barátnő jelentkezik, vajon miért…? Ez a vígjáték rávilágít a házasság rejtelmeire, néha már sírva-nevetős helyzeteire, […]
A hangversenyen népdalok, magyarnóták és örökzöldek hangzanak el a nótakör tagjai és jeles előadók által. Kérjük osztozzon örömteljes ünnepünkben. Előadók: Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola népzenei hallgatói hangszeres, és énekes előadása Nótakör tagjai népdalcsokrokkal Énekes magyarnótákkal Jeles előadók: Szabó Eszter és Drágán Lajos műsoruk: örökzöldek, filmzenék, népszerű dalok, operett részletek Harmonikán […]
Hangverseny A Váci Ifjúsági Fúvószenekar az Őszi Művészeti Hetek keretében ad koncertet 2025. november 15-én, szombaton 19 órától a váci Madách Imre Művelődési Központ Színháztermében. Művészeti vezető: Kápolnai Jenő Belépőjegyek jegypénztárunkban kaphatók. Belépőjegy ára: 1500 Ft 6 éven aluliak számára a belépés díjtalan.
A Rockomotiv BT zenekar a leghíresebb magyar zenekar a már nem működő LGT tiszteletére jött létre. A zenekar kifejezetten csak LGT számokat játszik. A koncerten az LGT különböző korszakainak ismertebb dalai szólalnak meg. Ének – Imre Roland Gitár – Galambos Géza Basszusgitár – Galambos Zsolt Dob – Ifj. Fazekas László Billentyű- Ferencsik Viktor A belépőjegy ára: […]
Bábelőadás Időtartam: 45 perc Marék Veronika – Erdélyi Erika Boribon és Annipanni egy éhes cicát találnak a hazafelé úton. Nagy az öröm, amikor kiderül: kiscica Boribonnal marad. De vajon mi legyen a neve? Az előadás Marék Veronika: Jó éjszakát Annipanni, és Boribon cicája című mesekönyvei alapján készült. A dalok szövegének nagy részét is Veronika írta, […]
Házigazda: Farkas Pál karmester Vendégek: Kékkovács Mara, Bozsó József Közreműködik: a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese (vacidunakanyarszinhaz.jegy.hu-s előadás - kedvezmény, bérlet, szabadjegy igénybe vehető) jegyek hamarosan!) 2025. november 16-án, vasárnap 18:00 órától Kékkovács Mara, a Budapesti Operettszínház művésznője és Bozsó József, színész – rendező, a Magyar Zenés Színház igazgatója mesél a műfajhoz való szoros kötődéséről, s természetesen nem […]