A diadalív kalandos története
Vác összes látnivalója közül a diadalív a legegyedibb, ugyanis a váci Kőkapu Magyarország egyetlen diadalíve. Egy városnézés alkalmával kihagyhatatlan program az építmény felkeresése, annál is inkább, mert az emelvény mellett állva felidézheted a legendát, amely hozzá kötődik.
A diadalívet Mária Terézia látogatásának tiszteletére építtette Migazzi Kristóf 1764-ben. Mária Terézia hajóval érkezett a Dunán a pozsonyi országgyűlésről. A nemesség lóháton, díszmagyarba öltözve várta a vendégeket. A hajó megérkezését ágyúlövés jelezte. A legenda szerint amikor a királynő megtudta, hogy a diadalív mindössze öt hónap alatt készült el, nem mert áthajtatni alatta, hanem kiszállt és gyalog ment el mellette. Amikor távozásakor a királynő látta, hogy a diadalív még mindig áll, már nyugodt szívvel haladt át alatta.
A Kőkapunak még két további legendás történést tulajdonítanak: egy évvel a kapu felállítása után, azon a napon, amikor Ferenc császár Innsbruckban meghalt, a diadalív falába illesztett medalionját a mennykő leütötte. Ugyanezen a napon történt Bécsben, hogy a Szent István templomban miséző Migazzi fejére esett az oltár nagy feszülete.

Mit érdemes tudni a váci Kőkapu néven emlegetett emelvényről?
A Kőkapu magassága 20 méter, szélessége 12 méter, vastagsága pedig 4 méter. A magaslat oldalain csőrükben virágfüzért tartó sasok ülnek, a homloklapon pedig az uralkodóház tagjainak körbezárt domborművű képei között feliratos márványtáblák vannak elhelyezve. A Kisvác felé eső oldalon Mária Terézia és Ferenc császár mellképe, a város felé jobb oldalon Ferdinánd és Miksa főherceg, bal oldalán pedig II. József és II. Lipót képe látható.
Még több váci legenda ITT