Váci Egyházművészeti Gyűjtemény – Nagypréposti Palota
Mint a főtér többi épülete, ez a patinás kovácsoltvas korláttal ellátott épület is középkori alapokon nyugszik.
A XVIII. században Würth Ferenc kanonok magánházaként épült, erről tanúskodik a díszes homlokzati felirat is. Az épület önmagában is páratlan élményt nyújt, jelentős történelmi személyek és események emlékét őrzi. Belső tereiben sétálva, restaurált eredeti falfestmények között érezni a kor hangulatát.
Az épületben ma az Egyházművészeti Gyűjtemény kiállításán „művészi értékű ötvöstárgyakat, liturgikus textileket, festményeket, szobrokat, metszeteket és bútorokat” láthatunk az egyházmegye kiemelkedő személyiségeihez kapcsolódóan.
Tematikus tartalommal időszaki kiállításokat is rendeznek.
A freskókkal díszített palota 2006 óta hangversenyek helyszíneként is szolgál, melyek a barokk házimuzsika hangulatát elevenítik meg.
A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény egyénileg és csoportosan látogatható, előzetesen egyeztetett időpontban tárlatvezetést is biztosítunk.
- január 9 – május 2-igelőzetes bejelentkezéssel lehet megtekinteni a kiállításokat keddtől-péntekig 10:00-16:00 között.
Kérjük, a látogatás előtt legalább öt nappal egyeztesse az időpontot!
- május 3-tól október 31-ig csütörtök – péntek – szombati napokon 11:00-17:00 között lehet megtekinteni a Gyűjteményt.
Garantált tárlatvezetés pénteken 11 órakor indul.
Más időpontban csoportos látogatás (min. 10 fő) előzetes egyeztetés szerint lehetséges (hétfő és vasárnap kivételével).
Email: muzeum@vaciegyhazmegye.hu
Telefon (K-P, 9:00-16:00):
+36 27 319 494, +3630 716-5701

2600 Vác, Március 15. tér 4.
muzeum@vaciegyhazmegye.hu
+36 30 716 5701