Székesegyház

Váci Székesegyház régi képeslapon

Magyarország első, klasszicizáló későbarokk stílusú székesegyháza, tervezője a francia Isidor Canavale. 

Külső megjelenése kicsit eltérő, a magyarországi székesegyházak megjelenésétől. Ennek oka, hogy több építész is dolgozott rajta. Pilgram osztrák építőmester hagyományos félköríves bejáratot tervezett, ám a költségek és a mester korai halála nem tette lehetővé. Utóda Isidor Canevale egy modern, az új építészi trendnek megfelelő klasszicista külsőt álmodott meg. 

Később sok hasonló épület épült, de tény, hogy hazánkban a XVII század közepén nagyon újszerűnek számított. Az építkezést 1761-ben kezdték el, 1772-ben szentelték fel a templomot, de a belső munkálatokat csak 1777-ben fejezték be. 

Váci Székesegyház - oltár és kupola

A székesegyház és környezete, a város egyházi központja. A főtemplommal szemben álló Püspöki palota, ma is a Váci egyházmegye püspökének otthona. A templom előtti térről körbetekintve, még hatalmasabbnak látszanak az emblematikus épületek. A hatás nem érzéki csalódás, hanem tudatos tervezés eredménye, hiszen egyik legfontosabb cél volt, hogy az új székesegyház méretében és megjelenésében túlszárnyalja a korábbiakat, és hirdesse az egyház hatalmát és gazdagságát. 

Elhelyezkedését tekintve is a két korábbi főtemplom között található. Első székesegyházunk az egykori váci vár területén állt, mely a török kor után használhatatlanná vált. Később a főtéri Szent Mihály templomot használták, ám a sorozatos átépítés, az 1731-es tűzvész miatt elbontásra került. Az új templomot Szűz Mária és Szent Mihály tiszteletére szentelték fel, a két korábbinak állítva emléket.

 

A székesegyház méreteivel is kiemelkedik a műemlékek sorából: külső hossza 72 m, belső hossza: 60 m, magassága: 55 m. Magyarország negyedik legnagyobb látogatható székesegyháza, főhomlokzatán a tornyok közötti hat korinthoszi oszlop páros előcsarnok dominál

A választó párkány felett Bechert József váci szobrász alkotásai láthatók: balról jobbra: Péter, Pál, Szűz Mária, József, János, Jakab. 

A templom belső tere csodás későbarokk stílussal gyönyörködtet, a főoltár és a kupola freskóját a XVIII. század legjelentősebb osztrák festője Franz Anton Maulbertsch készítette, Szűz Máriának Szent Erzsébetnél tett látogatásáról. Migazzi Kristóf azonban nem találta megfelelőnek, elkészülte után két évvel kicseréltette. 1994-ben, 170 év után restaurálás során bukkant elő az eredeti kép, melyet ma is láthatunk. A templomban egyedülálló orgona található, orgonakoncertek alkalmával maradéktalanul élvezhető felemelő hangzása.

A Székesegyház a turistákat és a helyi lakosságot is egyaránt ámulatba ejti, napjainkban is egyik legtöbbet látogatott templom. Rendszeresen tartanak Istentiszteletet, szívesen választják házasságkötés vagy keresztelő színhelyéül, és ünnepnapokon. 

Székesegyház Vác

2600 Vác, Schuszter Konstantin tér 11.

A templom újra látogatható lesz az alábbiak szerint:

  •  Hétfőtől péntekig a liturgikus eseményeken kívül a Székesegyház belső előteréig szabadon be lehet lépni – jegyvásárlás nélkül.
  • Szombaton 9.00-17.00 az egész templomtér szabadon, jegyvásárlás nélkül bejárható.
  • Szentmisék a Székesegyházban: hétfő-péntek 18.00 (Kanonoki kápolna), vasárnap 10.00, 11.30, 18.00 (templom). A szentmisék aktuális rendjéről a Vác Alsóvárosi Plébánia honlapján tájékozódhatnak.