Váci ferences kolostor – Piarista Kilátó Központ
Ferences templom és rendház jelentős része ráépült az egykori váci vár, illetve a székesegyház romjaira.
A reneszánsz korban humanista fellegvárként ismert Püspöki palota és Székesegyház a török korban végleg eltűnt. A palotát többször felrobbantották, a várat 1684-ben semmisítették meg. Sokáig parlagon állt ez a Képes Krónika által is említett történelmi időket megélt terület.
1719-ben azonban Althann M. Frigyes Váci püspök a Ferences rendnek adományozta a területet, köszönetképp, amiért oly sokat tettek a hit megőrzéséért a nehéz időkben. A kolostor és a templom építése hamarosan elkezdődött, részben az ott talált kövekből, építőanyagokból. Régészeti feltárások bizonyítják, hogy a kolostor részben ráépült az egykori Székesegyház területére.


A szerzetesek először a kolostor Dunára néző épületszárnyába költöztek be 1726-ban, ez készült el először. A mellette álló barokk templom 1721-1761 között épült fel.
A XIX. század közepéig az épület falai között egy posztóműhely is működött, itt készült a salvatoriánus rendtartomány ferencesei ruházatának alapanyaga, illetve itt kapott helyet a kor egyik legnagyobb vidéki egyházi nyomdája is.
A közelmúltban teljes felújításon esett át a templom, és a kolostor épülete is. Ez utóbbi új funkcióval is bővült. Jelenleg Piarista Kilátóközpont, Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ lett.
*A járványhelyzetre tekintettel a Piarista Kilátó Központ turisztikai célú látogatása átmenetileg szünetel.